2012. július 23., hétfő

Városok - Norilszk (Норильск)


Norliszk - "Az orosz Mordor". A második legnagyobb város az Északi-sark közelében - körülbelül 130-160 ezer ember otthona ez a hideg (csak becslések vannak, azok is eltérőek; 1982-ben kb. 183 ezer ember élt itt egyébként - ez egyébként Oroszország 94. legnépszerűbb városa), szennyezett város, melyet külföldiek nem is látogathatnak 2001 óta (ismét - állítólag az AIDS és a droghasználat miatt, amit állítólag a külföldiek vittek be a városba). A várost már rengetegszer lakhatatlannak nyílvánították - mégis élnek itt emberek, hiszen a bányászat igen csak jól jövedelmez. A Jenyiszej folyó és a Tajmir félsziget között helyezkedik el.

Norliszk a világ egyik leggazdagabb nyersanyaglelőhelye fölött épült - az első házat 1921-ben építették itt (és  még ma is áll!), bár a várost már 1920-ban megalapították (mások szerint ezt inkább 1935-re kellene tenni, ugyanis akkor került ide a gulág-rendszer központja, az első bányászok is a gulág rabjai voltak). A városi rangot 1953-ban kapta meg.
Az itteni házak 37%-a lakhatatlan vagy életveszélyes a permafroszt miatt (amit mostanában sikerült "kivédeni").

Az első vasútvonalat 1935-ben hozták létre Norliszk és a 90 km-re lévő Dudinka kikötőváros között. Mivel azonban a kikötőt csak nyáron tudták használni, így hamarosan megépült a Moszkva-Norliszk közötti vasútvonal is, ami a világ legészakibb vasútvonala és 1937 óta üzemel.


Néhány érdekesség... 

Itt található a világ legészakibb muszlim mecsetje (sok tatár él itt).

A világ 10 legszennyezettebb városai közül a 8. helyen áll (az aktív bányászat miatt).

A világ leggazdagabb nikkel lelőhelye (becslések szerint kb. 250 millió évvel ezelőttre teszik).

Az itteni emberek élettartalma 45-48 év közé tehető (óriási a különböző betegségek kockázata).

Az évi középhőmérséklet -10°C, de nem ritka a -60°C körüli hőmérsékletek sem. Nyáron általában 16 fok körüli a hőmérséklet.

Évente 250-270 nap hótakaró borítja a várost (és általában 2-4 méter magasan). Az év 110-130 napján hóviharok dúlnak.

December közepétől Január végéig (kb. 6 héten keresztül) nem látják az itt lakók a Napot - nyáron pedig, szintén kb. 6 héten keresztül csak "vízszintesen" süt ide a Nap.

Az itteni átlagfizetés 110ezer rubel (Moszkvában kb. 45ezer rubel) - kb. 808 ezer HUF.

Norliszk 48 km-es körzetében nincs élő erdő.

A Popogai-kréterhez legközelebb fekvő város (ez a kráter a világ negyedik legnagyobb becsapódási kráter).

1935 és 1956 között kb. 17 ezer munkaszolgálatos halt meg itt a kényszermunka közben. 1953-ben kitört egy lázadás is a II. munkatáborban a rossz körülmények miatt, amit úgy toroltak meg, hogy az egész tábort kivégezte (az őrökkel együtt). A munkatábor egyébként körülbelül 1979-ig üzemelt, de az erre vonatkozó adatok még mindig titkosak.

Lengyel József író-költő így írt egyik novellájában (itt raboskodott): "hogy liszteszsákot, sok hordó sózott halat, húst és más élelmiszert, kondérokat, edényeket, takarókat, ruhaneműt és kenyeret úgy hoztak a sofőrök, hogy a teherautók személyzete több kilométernyire a tábortól dobták le az élelmiszert tartalmazó zsákokat a hóba, amikért vattával kitömött elhasznált autókerekek gumijából készített óriási cipőinkben kellett elbandukolnunk"

Dr. Irányi Béla, magyar orvos, aki a norilszk-i gulág rabja volt szintén, ezt írta: „A bányában az állandó fagy hőmérséklete uralkodott, de ez lényegesen kellemesebb volt, mint a felszíni, szeles időjárás. Az örök hó hazájában nagyon sajnáltam, hogy gyermekkorom kedves látványát, a hópihék szállingózását itt elsöpörte az állandó szél. Az erős szélben a foglyok ötösével összekapaszkodva, szorosan fölzárkózva, belehajolva a szélbe, lehajtott fejjel, kaukázusi fej és vállvédőbe csavarva lépegettek előre, hogy a szélvihar el ne söpörje őket. Mindenki örült, ha baj nélkül elérték a kaput. A purga nevű szélvésznek van egy különlegesen veszélyes fajtája, a fekete purga, amikor a kinyújtott karon a kezet sem látni, annyi hó van a levegőben. Tájékozódni nem lehet, még barakktól barakkig sem találtuk a célt. Egyszer a 60 tonnás vasúti vagont is fölborította.”



További oldalak Norliszkról (magyar nyelvűek):
Az orosz Mordor
A világ egyik legbizarrabb városa Szibériában

az első ház Norliszkban - a neve "Első Ház" :))




















3 megjegyzés:

  1. Nahát.... érdekes egy hely. De hiába fizetnek olyan sokat, ha már kb. 40 évesen meghalnak. :S És a nikkel tehet róla, hogy ilyen korán halnak? Meg hogy nincs élő erdő a közelben? Vagy tényleg ilyen sokat drogoznak ott?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem csak a nikkel, hanem az óriási szennyezés, ami ott megy.
      Nem hiszem hogy a drog a fő probléma, mindenhol a savasesőket meg hasonlókat tartják a fő oknak :S

      Törlés